Az egészséges táplálkozással a bio hogyan függ össze?
Szülőként számomra az élet egyik legnagyobb tanítása az volt, hogy többféleképp lehet (elég) jól csinálni sok mindent, s eképp az egészséges táplálkozáshoz is számos egyenes vagy kanyargós út vezethet.
A lényeg, hogy induljunk el rajta!


“Az étel az élet. Az táplálja testünket, amit termelünk és megeszünk. Ez élteti a kultúránkat. Ez adja közösségeink erejét. Ez határozza meg, talán minden másnál jobban, hogy mik is vagyunk valójában – mi, emberi lények.” – hívja fel a figyelmünket az élelem elemi szerepére a Greenpeace az ökológiai gazdálkodást bemutató
Mohó és pazarló társadalmunknak a természetes körforgás sajnos nem biztosít elegendő vizet, így sok ország lakosai szenvednek vízhiánytól. Tudod, nem csak az tartozik a vízfogyasztáshoz, amit te és a családod minden nap használ, hanem az is, amit például a mezőgazdaság igényel az állatok etetésére, a növények locsolására stb. Közvetlen és közvetett vízhasználtunk pedig megmutatja, mekkora a vízlábnyomunk.
A szomorú, esős idő sem tántorította el csapatunkat a biológiai sokféleség napján. A Karácsony Sándor utcai könyvtár bejáratánál a szerencsekerék "eldöntötte", ki, melyik állomáshoz menjen, a bagoly és segítői pedig megmutatták, hol találhatók az egyes állomások.
Május 10-én, a madarak és fák napján a szeles idő ellenére jópáran érdeklődtek standunknál, különösen a a falevelek, termések párosítása, megnevezése tetszett a látogatóknak.
O-Sense