header

Mi az Aprólépés?

Kapczár Botond: ÉletfaA budapesti Harmónium Egyesület Aprólépés csapatával az elmúlt években országszerte számos kreatív, színes környezet-és egészségtudatossággal kapcsolatos foglalkozást tartottunk kicsiknek és nagyobbaknak iskolákban, ifjúsági házakban, fesztiválokon.

Mi a célunk?

Az élménypedagógia eszközeivel – mint például kézműves foglalkozás, játékos hulladékszelektáló sorverseny a tornateremben, filmvetítés, barkácsolás stb. - szeretnénk színessé és érdekesség tenni a környezetvédelmet, tudatosságra biztatni a programok résztvevőit. Az Aprólépés korábbi kampányainak keretében elkészített, országszerte diákmédiában sugárzott rádióműsorainkkal, ismeretterjesztő tartalmainkkal, online elérhető játékokkal, kvízekkel és kreatív alkotói pályázatokkal igyekeztünk közelebb hozni elsősorban a gyerekekhez a hétköznapi környezetvédelmet.

Mit tettünk eddig céljaink elérésért?

2014-2015-ben több rendezvényen is találkozhatnak az érdeklődők az Aprólépés standjával, ahol mindenféle érdekességgel és persze környezet-és egészségtudatos tippekkel, játékokkal készülünk.
2015. tavaszán a környezetvédelmi jeles napokat Csepelen, a Karácsony Sándor utcai standuknál ünnepeltük, ahová többször ellátogatott néhány tanuló a csepeli Dominó Tanodából, ahol 2014. decemberétől több tematikus foglalkozást is tartottunk.
2013-2014-ben minden a vízről szólt: többrészes kortárs ökoklubot indítottunk Szivacs klub címmel, alkotói pályázatot hirdettünk „Színtiszta életerő – Jövőnk záloga, a víz” témában, és ennek keretében több intézményben tematikus ökonapokat tartottunk.
2012-ben "Gazdálkodj okosan!" címmel az energiahatékonyság, az energiatakarékosság témájával foglalkoztunk műsorainkban és játékainkban. Bemutattuk, hogyan spórolhatnak energiát a legkisebbek is, ha odafigyelnek a világításra, a tízóraira, a szórakozásra vagy a ruházkodásra. 2011-ben a hulladék témáját jártuk körül „Hasznosítsd magad!” kampányunkban.

Tartottunk már képzést pályakezdő és tapasztalt pedagógusoknak is környezeti nevelésről, programjainkkal részt veszünk fesztiválokon, kreatív alkotói pályázatokkal folyamatosan jelentkezünk, a legjobb alkotásaiból rendszeresen kiállítást szervezünk, valamint naptár is készül belőlük.

Hogyan kapcsolódik tevékenységünk másokhoz?

Az utóbbi időszak ökonapjainak programjait szívesen elvinnénk családi rendezvényekre, csapatépítő céges rendezvényekre, és lehetőség szerint minél több olyan iskolába, ahol a gyerekek és a pedagógusok nyitottak a környezetbarát megoldások játékos, kreatív megismerésére, kipróbálására.
Programjaink illeszkednek a Nemzeti Alaptanterv környezetvédelemmel, egészséges életmóddal kapcsolatos célkitűzéseihez, és beilleszthetőek a különféle pályázati támogatások fenntarthatósággal és egészségneveléssel kapcsolatos kötelezően választható elemei közé is.

alt

Az "Életfa" című képet Kapczár Botond készítette "Élő kincseink - Ne csak lásd, védd meg!" pályázatunkra.

2014.

Kövess minket!