header

Történelem

Szappanozó

Beküldve: Történelem.

Szappankészítés régenVízhasználatunk jelentős részét a tisztálkodás teszi ki. Általában valamilyen folyékony vagy szilárd szappannal mosunk kezet és ennél nincs is természetesebb. Manapság se szeri se száma a különféle tisztálkodószereknek a drogériák polcain, ugyanakkor a szappankészítés is újra reneszánszát éli. Vajon mindig így volt? Készítettél már házi szappant?

 Kr.e. 2800-ból azonban néhány Babilonból származó agyagváza feliratai arra utalnak, hogy a hölgyek hamuból és olajokból olyan szappanszerű kenőcsöt készítettek, amit a fejükre kentek - s ez elvileg ápolta és világosította is a hajukat. Tehát valamilyen szappanszerű anyagra már akkor szükség volt, igaz, más célra. Az ókorban azonban nem használtak szappant tisztálkodásra, testüket inkább homokkal, agyaggal, hamuval és különféle olajokkal tisztították. Bár szappankészítésre utaló leleteket találni a történelemben, de az állati zsírból és hamulúgból készített szappant - ami inkább volt folyékony, mint szilárd - gyapjú és más szövetek tisztítására alkalmazták.

A szappan szó vagy a rómaiaktól ered, akik a szapo nevű anyaggal tisztálkodtak, vagy a keltáktól, akik az állati zsiradékból és növényi hamuból készített terméket szaipónak nevezték. Mellesleg, az állati zsiradékból készült anyag állaga sem volt a legkívánatosabb a fürdéshez, és az illatáról még nem is beszéltünk. Higiéniai szempontból is hagyott maga után kívánnivalót, gyakran megesett, hogy a zsírban maradt még egy kis hús vagy csont, és valljuk be, nekünk sem lenne gusztusunk ezzel fürdeni.
Az első szappanműhelyek létrejötte a 13. és a 14. századra tehetők Anglia, Franciaország és Olaszország területén, s az előállított termékeket már tisztálkodásra is használták. A fő alapanyag még mindig az állati zsír volt, bár, a mediterrán vidékeken már egyre többet használták alapanyagként az olívaolajat. (A kemény pipereszappan feltalálása az arabokhoz fűződik, akik olívaolajból és hamulúgból készítették illatos, aranyáron mért szappanjaikat). Sajnos a középkorban a higiéniai szokások nem kedveztek a szappanhasználatnak. Olyannyira, hogy még maga a tisztálkodás sem volt kívánatos tevékenység - féltek a különféle betegségektől, fertőzésektől. A tehetősebbek így többre tartották az illatos olajokat, vizeket, amikkel testük bűzét igyekeztek tompítani.Az otthon készített szappan (haziszertar.hu)

Nicolas Leblanc, francia kémikus és Ernest Solvay, belga kémikus állította elő először a tiszta nátronlúgot, valamikor az 1700-as évek végén. Tettükkel szabad utat nyitottak a nagyüzemi szappangyártás előtt. Az állati zsír mint alapanyag még sokáig megmaradt - vidéken még most is találkozunk olyan asszonnyal, aki a régi, családi recept alapján hasznosítja pl. a disznóvágás során megmaradó zsírt.
A növényi olajból készült kézműves szappan a 19. században kezdett elterjedni, ez a korábbinál kellemesebb illatú és állagú termék volt. Magyarországon az 1800-as években már több szappankészítő mester élt, akikről itt olvashatsz többet.
Tudtad, hogy a Baba márka majdnem 100 éves?
Híres "szappanos" vidékek: Franciaország-Marseille, Spanyolország-Kasztília, Szíria-Aleppo, Antiókia, Marocco.

A vegyipar fejlődésének hála a legtöbb szappan ma már a puszta tisztaságnál, és némi illatnál is többet ígér...de nem a természetes összetevőknek köszönhetően. Nyilvánvalóan ez az állítás nem igaz mindegyikre, de ha igazán natúr szappant szeretnél használni, és van kedved egy kis "kotyvasztáshoz", akkor próbáld ki a szappankészítést otthon, jó móka lesz! Mivel sok esetben lúggal kell dolgozni, így a különféle receptekkel ne próbálkozz egyedül, kérj mindig szülői segítséget, felügyeletet! Még jobb, ha kémiaórán kísérleteztek, így biztos megjegyzed a tanyanyagot. :) Az otthoni "szappanfőzés" egy úgynevezett hideg eljárás, tehát, nem a hagyományos főzést értjük alatta. Természetesen ez nem ront semmit a szappan minőségén, sőt, ezzel az eljárással végtelenül sokféle, változatos, a te bőrtípusodnak, saját igényeidnek megfelelő tisztálkodószert tudsz elkészíteni.

Ötletekért, tanfolyamért, szappankészítéssel kapcsolatos infóért keressétek a HÁZISZERTÁR tulajdonosát és környezeti nevelőjét, Mariannát!

Hogyan készül a házi szappan?

 Érdekes videó a nagyüzemi szappangyártásról:

)

Forrás:

Támogatónk a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja.

2014. április
 

 

 

Kövess minket!