Ökonapok

Sárbogárdi vízitündérek

Beküldve: Ökonapok.

Március 21-én pénteken, víz világnapi ökonapot tartottunk a sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola diákjaival és pedagógusaival. Remek hangulatban, változatos órákkal, feladatokkal igyekeztünk felhívni a figyelmet az édesvíz fontosságára, védelmére.

Az alsósok vízitündéreket rajzoltak, mozgásos vetélkedőn mérték össze tudásukat és ügyességüket vagy éppen koszos vízből varázsoltak némi barkácsolás után tiszta vizet.
A nagyok rendhagyó történelemóra keretében tudhattak meg érdekes részleteket elődeink tisztálkodási és wc-használati szokásairól. Természetesen a pedagógusok napja is a "víz bűvöletében" telt, bár az ő foglalkozásuk komolyabb volt, mint egy játékos vetélkedő, hiszen egyesületünk elnökével a környezeti nevelés integrálásáról, fontosságáról beszélgethettek az érdeklődők. 

Meglepetésfeladattal is készültünk, melyet csak a helyszínen tudhattak meg a résztvevők. Mindösszesen két tanóra állt rendelkezésükre kitalálni egy rövid előadást választott szimbólumokról és elkészíteni vízitündérüket, melyeket a napot záró VÍZ GÁLÁN mutathattak be. Tanárok és diákok kreatív együttműködésének hála remek előadások születtek, valamint egy szuper újrahasznosított tündér is készült, mely nagy kedvencünk lett! A zsűri eredményhirdetését minden csapat és néző izgatottan várta. A krumpliórát és az időjárás állomás játékot a felsős csapatok érdemelték ki, de a vízitündérek szépségversenyét egyértelműen a másodikosok bájos tündére nyerte.

Szuperül éreztük magunkat, köszönjük a közös ünneplést, reméljük, hogy a diákok munkáival következő pályázatunkon is találkozunk! :)

 

 2014. március

Sajtóbeszámoló:
http://feol.hu/hirek/ez-a-nap-mindannyiunk-jovojerol-szol-1611479
http://feol.hu/hirek/egy-kis-lepes-a-kornyezetert-1612575

A programot a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatta.