Aprólépés

Színtiszta életerő – jövőnk záloga

Pályázati felhívás a víz témakörében

alt

Az Aprólépés csapata a “2013 – A vízügyi együttműködés nemzetközi éve” (UNESCO) céljaihoz kapcsolódva pályázatot hirdet két kategóriában:

1) "Jövőnk záloga - az éltető víz” címmel: Pályázni lehet a víz védelmével, a víztakarékossággal kapcsolatos általános, örök érvényű igazságok megfogalmazásával, a vízfelhasználás módszereihez kapcsolódó hétköznapi technikák bemutatásával, a jövőbeli lehetőségek, félelmek felvázolásával.

2) „Színtiszta életerő – kedvenc forrásom, tavam, folyóm”: Pályázni lehet konkrét földrajzi hely (forrás, patak, ér, folyó) ábrázolásával, a szépségének bemutatásával, az adott forrásért/folyóért tett lépések ismertetésével (pl. parttakarítás), folyó/állóvízzel kapcsolatos környezetbarát élmények (kajakozás, csónakázás stb.) megelevenítésével.

Pályázni mindkét kategóriában a következő alkotásokkal lehet:
- szabadon választott technikával készített illusztrációkkal (pl. rajz, grafika, képregény, montázs, fotó, videó stb.)
- rövid szöveges alkotásokkal (szabadon választott műfajban írott munkák – pl. mese, levél, mini esszé, vers, vicc stb. maximum 2000 karakter vagy egy A4 kézzel írott oldal terjedelemben).

Az Aprólépés Csapat felhívására olyan alkotásokat várunk, amelyekből kiderül, te miért tartod fontosnak a vizet, hogyan tudsz rá vigyázni, hogyan tudsz vele takarékoskodni, mi lenne, ha nem lenne ivóvizünk.

Pályázás módja:
Az alkotásokról készült fotókat a www.aprolepes.hu oldalon történt előzetes regisztráció/bejelentkezés után a Pályázok menüpont alatt kérjük feltölteni (.jpg formátum, ékezetmentes fájlnév, max. 2MB).
A szöveges alkotásokat word formátumban elküldhetik a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.
Figyelem! Postai úton és e-mailben érkezett képeket/pályázati anyagokat nem tudunk fogadni!

Feltüntetendő adatok: az alkotó pontos neve, életkora, valamint az alkotó osztálya, iskolája, ha a beküldő nevezni szeretne a csapatversenyre is. Emellett kérjük az alkotás alapanyagát, technikáját is megjelölni.

Feltöltési határidő: 2013. december 02. 23:59

A december 2-án éjfélig beérkezett alkotásokat közönségszavazásra bocsátjuk.
A közönségszavazás szabályai:
- a szavazáshoz regisztrálni kell
- egy regisztrált felhasználó egy alkotásra csak egy szavazatot adhat le
A szavazás december 16-én (hétfő) éjfélig tart. A közönségdíjas különdíjban részesül!

Díjazás:
Fődíj: Megmentheted a FÖLD-et, további díjak: ökonap, ökokör, ökoajándék!

Egyéni díjak: A legjobb pályaművek szerzői környezettudatosságra nevelő könyveket, társasjátékokat, kiadványokat kapnak, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztérium által szervezett víz világnapi gálán vehetnek át. Kategóriánként 6-6 díjat osztunk ki, a kategóriákat korcsoportokra bontjuk (6-12 éves, 13-18 éves korosztály).

Ingyenes ökonapot nyer:
1.) A legtöbb alkotást nevező közösség
2.) a „legzöldebb” közösség
3.) a legkreatívabb közösség!

A legeredményesebb fővárosi pályázók ingyenes részvételi lehetőséghez jutnak a 2014. január-május közötti Szivacs-Klub (részletek hamarosan) foglalkozásaira, ahol Víznagykövetté vállhatnak! (Foglalkozások hétfőnként 1,5 óra).

Továbbá a Háziszertár felajánlásának köszönhetően a legaktívabb tanári kar két tagja részvételi lehetőséghez jut a kezdő szappankészítő tanfolyamon (budapesti helyszínen) és 1 kg citromfüves-kecsketejes szappant is kiosztunk különdíjként.

A pályaműveket az Aprólépés zsűri 1-5 között „osztályozza” környezetvédelmi tartalom, a kivitelezés esztétikája és a kreativitás alapján (összesen 3-15 pont).
Eredményhirdetés
: december 19.

Pályaművek felhasználása: A pályázók pályázatuk beküldésével hozzájárulnak ahhoz, hogy azt a Kiíró, valamint a Támogató a későbbiekben ellenszolgáltatás nélkül digitális vagy nyomtatott formában közzétegye a szerző feltüntetésével. Pályázó kijelenti, hogy az általa beküldött fotónak, videónak ő a szerzője ill. megjelölte annak pontos szerzőjét és ezáltal joga van publikáltatni. A szerzői jog a fotó/videó készítőjénél marad. A nyertes alkotásokat az alkotók nagy felbontásban rendelkezésünkre bocsájtják!
A feltöltő személy garantálja a feltöltött pályaművek eredetiségét. A programmal kapcsolatos változtatás jogát fenntartjuk (a beadási hatáidő zárásáig).

További információ:
Tel: 1-210-3090, Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://www.aprolepes.hu/kapcsolat

A pályázatot a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatta.