header

Ökonapok

Faölelés madarak és fák napján

Beküldve: Ökonapok.

Május 10-én, a madarak és fák napján a szeles idő ellenére jópáran érdeklődtek standunknál, különösen a a falevelek, termések párosítása, megnevezése tetszett a látogatóknak.

Csapatunk által készített szerencsekerék is megmozgatta a gyerekek fantázióját, hiszen megtudhatták belőle egyes maraink eszme értékét. Emellett vicces, az alkalomhoz illő feladatot is kaptak a pörgetők.

A képen látható kislányoknak például meg kellett ölelniük egy fát! :) Míg a gyerekek játszottak, addig a szülők sem unatkoztak, nekik kívezekkel és párosítós feladattal készültünk. Különböző terméseket és leveleket kellett megnevezniük, valamint párosítaniuk.

Következő alkalmunkon, május 22-én, az egyes állat-és növényfajok sokszínűségéről lesz szó, hiszen akkor lesz a biodiverzitás, azaz a biológiai sokféleség világnapja.

Keresd akkor is a tappancsos logót, és tudj meg minél többet környezetedről! :)

 

2015. május

Támogatónk:

Kövess minket!