header

Ökonapok

Aprólépés - Ökonap a tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskolában

Beküldve: Ökonapok.

 

altOktóber 4-én, az állatok napja alkalmából már jártunk a tiszaalpári iskolában. Akkor kerültek a falakra pályázataink korábbi nyerteseinek alkotásai. Október 27-én szombaton ismét ellátogattunk, hogy egy szuper ökonappal üssük el a szombati iskolát, hogy izgalmas és mozgalmas programmal induljon az őszi szünet.

Az ökonapot Dr. Halász Mátyásné, ökopedagógus, Győri Istvánné iskolaigazgató és Gutjahr Zsuzsanna, a Harmónium Egyesület elnöke nyitotta meg. A rövid megnyitó után kihirdettük "Az én kedvenc állatom" c. pályázatra érkezett munkák közül a díjnyertes alkotásokat. Az alsósok közül Sós Luca 4.b osztályos tanuló vihette haza az első díjat Vörös gém és a Lakóhelyem csodái című alkotásaival, a felsősök közül Szűcs Elizabett Nőstény oroszlán c. képe bizonyult a legjobbnak. Külön kiemeljük a 4. b osztályból érkezett munkák kimagasló színvonalát (amelyért a Százszorkép kiadó ZOO című 2013-as naptárát adtuk ajándékba). 

alt

A nap folyamán volt környezetbarát átmozgatás Belicza Bea és Bíró Bea ötletességének köszönhetően, ökovetélkedő, rendhagyó környezetóra szelektív hulladékválogatással és Hamupipőke játékkal, kvízjáték, öko akadályverseny, activity és újrahasznosítás. A sajtó képviselőinek és a résztvevőknek bemutattuk az Aprólépés honlapot is, az egyetlen ifjúsági zöldportált. 

 

altAz ökonap záróeseménye a Nagy Zöld Ki Mit Tud? volt, melyen az ötödik és hatodik osztály vetélkedett az elsőségért. A vetélkedő során bemutatták a közösen kitalált jelképüket, megindokolták, hogy miért ezt választották, elmondták vagy elénekelték, ők mit tesznek a környezetvédelemért, majd igyekeztek minél gyorsabban megválaszolni a műsorvezető által feltett kérdéseket.

A zsűri pontszámai alapján az 5.a osztály került ki győztesként, nyereményük egy Gazdálkodj felelősen társasjáték volt. Ők voltak a Zöld bagoly osztály, s jelszavuknak a Kezünkben a jövőnk szlogent választották. Valamint az aludobozokról szóló fogalmazásukban megemlékeztek a devecseri iszapkatasztrófáról is (ezért pluszpontot kaptak), amelynek évfordulója egybeesik az állatok világnapjával. A napról összefoglalót készített a Félegyháza TV is, amely ide kattintva tekinthető meg.alt

Kedves tiszaalpári pedagógusok! Köszönjük szíves együttműködésüket és azt, hogy olyan nagy szeretettel fogadtak bennünket!

Kedves tiszaalpári gyerekek, nagy élmény volt Veletek együtt játszani és nagyon büszkék vagyunk Rátok, hogy ilyen ügyesek voltatok és ennyi mindent tudtok már a környezetvédelemről!

A program a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásából és a Pejtsik László Alapítványnak kezdeményezésének köszönhetően valósult meg.

 

 

 

 

 

2012. október

 

Kövess minket!