Aprólépés

alt

Hurrá, itt az április! Hétágra süt a nap, hívogat a természet, jólesik ledobni a télikabátot, és rohangálni a parkban vagy az erdőszélen. Csak egy a baj… A még csupasz bokrok, fák alól hűtőszekrények, gumiabroncsok, üvegek és zacskók kandikálnak ki, pedig egész máshol lenne a helyük...

alt2011. hivatalosan is az önkéntesség éve, így ezzel kapcsolatban rengeteg esemény zajlik egész évben országszerte. Szerintünk mindenki önkénteskedett már életében, csak lehet, hogy nem is tudott róla! Önkéntesek vagyunk, amikor átkísérünk valakit az utcán, felvisszük a másodikra az idős szomszédnéni szatyrát (netán be is vásárolunk neki), és még sorolhatnánk.

Tulajdonképpen az önkénteskedés is egyfajta cserének fogható fel, hiszen én a munkámat adom valami jó ügyért, cserébe pedig élményeket és jó társaságot kapok! Valószínűleg így vannak vele azok az önkéntesek is, akiket megszólaltattunk a következő riport során, de ezt mondják el ők!

altZacskó, folpakk, PET palack, szalvéta, kajászacskó. Egy valamirevaló iskolás ezeket minden reggel magával cipeli a suliba, hiszen ebben szállítja az uzsonnáját. Gondoltatok-e rá, hogy ezeket a természetben nem lebomló (kivéve a szalvéta) anyagokat mivel lehetne helyettesíteni?

altÖkopiac, ökogazdálkodás, ökoturizmus. És jó néhány éve ökoiskola. De vajon mit jelent ez a kifejezés?
Az öko szó arra utal, hogy az említett tevékenységet úgy végzik, hogy a lehető legnagyobb mértékben tiszteletben tartják az élővilág érdekeit, és ezt az oktatással is összehangolják.

Biztos ti is voltatok már úgy vele, hogy reggelente csak álltok a szekrény előtt, és hiába van tele ruhával, mégsem találjátok pont azt az egyet, ami kellene, és ami tetszik. Na meg persze telik az idő, és a ruhák hol kisebbek lesznek, hol rövidebbek, menet közben pedig még ki is mennek a divatból. Ja, és persze tök ciki állandóan a szülőket nyúzni valami új cuccért, amikor tele a szekrény…

A megoldás: a ruhabörze!

 

Hallottál már a felelős turizmus kifejezésről?
 

Zöldségek!

Védd a fákat! = Egyél harkályt!

Kövess minket!